Az utazás számomra nem elszakadás a mindennapoktól.
Hanem visszatalálás önmagamhoz.
Időről időre olyan utakat szervezek,
amelyek nem a „kipipálásról” szólnak.
Közös tempó, figyelem, megérkezés.
Ezeken az utakon nem csak a városokat ismerjük meg,
hanem azt is, hogyan hatnak ránk.
Isztambul – város két kontinens határán.
Egy út, ahol a történelem, a jelen és a belső mozgás egyszerre van jelen.
Utazási adatok
Programterv
1. nap (10.22., érkezés napja)
2. nap (10.23)
3. nap (10.24)
4. nap (10.25)
A program ára 60 euro/fő a transzferrel
5. nap (10.26)
6. nap (10.27., hazautazás napja)
Tervezett költségek:
Hotel félpanzióval ( reggeli és vacsora ) 40 euro / nap 5x40 = 200 euro
Transzfer reptér oda-vissza 30 euro/alkalom 2x30 = 60 euro
Belépők még egyszer:
Aya Sophia 25 euro
Jerebetan ciszterna 38 euro
Topkapi palota háremmel 55 euro
Galata torony 30 euro
Rodosto 660 euro a buszktg, ez osztva az utasok számával és 20 TRY a belépő a Rákóczi házba
Boszporuszon műsoros est NEM HAJÓKIRÁNDULÁS A BOSZPORUSZON! 60 euro vacsival, transzferrel
Héttorony 300 TRY
Jelenlegi árfolyam: 10 euro 548 TRY
Utána kell nézni, hogy aki ennél többet szeretne látni, érdemes megvenni egy Istanbul Museum Pass vagy Tourist Pass bérletet.
Az idegenvezető díja naponta 300 euro, szintén osztva a programon résztvevők számával. Ahová fontos, mert nélküle nem mehetünk be, az a Topkapis nap, Héttorony és talán máshová nem.
MINDENKI NÉZZE JÓL MEG, HOGY MIT SZERETNE LÁTNI, MERT A JELENTKEZŐK FÜGGVÉNYÉBEN RENDEL SANYI BUSZT ÉS PROGRAMOT MEG IDEGENVEZETŐT.
Írjátok meg, hogy kit mi érdekel és majd összesítem.
Messenger üzenetet írj a KINIGOPULOS MÁRTA facebookra, ha érdekel!
Vannak utak, amelyeket egyedül járok be.
Ezekből születnek jegyzetek, gondolatok, részletek –nem útibeszámolóként, hanem megélésként. A saját tazásaim nem ajánlók, hanem megosztások.
Egy kávé egy idegen utcában.
Egy beszélgetés egy piacon.
Egy csendes reggel egy ablak mögött.
Apró történetek ezek, amelyek nem a helyről szólnak,
hanem arról, mi történik bennünk, amikor ott vagyunk.
Volt idő az úton.
Lépések, csend, fáradás és egyszerűség.
A Camino nem vitt el valahová –
inkább visszahozott oda, ahol már rég nem jártam.
Mátéval az út nem unoka–nagymama séta volt,
hanem az egymáshoz tartozás elmélyülése.
Kétféle víz, kétféle lassulás.
Gyerekhangok, napsütés, megérkezős napok.
A nyár itt nem program volt,
hanem jelenlét.
Kata lányommal kamasz kora óta nem voltunk közösen nyaralni.
Most Mátéval és Zoéval kibővítve teljes, közös élményként éltük meg ezt a két hetet.
Erdély mindig tanít valamire.
A tartásról, a gyökerekről, a kimondatlanról.
Nem turistaút volt – inkább belső találkozás.
Barátokkal és baráttá vált ismerősökkel
tartalmas beszélgetésekben éltem meg a történelmi múlt rétegeit.
A mofetában erős belső képek születtek,
és sokat tanultam magamról.
Évhatár egy különös városban.
Gőzölgő források, lassú séták, számadás.
Nem zajos búcsú volt az évtől,
hanem csendes átlépés.
Új barátság kialakulóban.
Szardínia nekem nem egyszerűen egy gyönyörű sziget volt.
Persze ott volt a tenger, a sziklák, a különleges táj és azok a lassú reggelek, amikor nem kellett rögtön rohanni valahová. De ami igazán megmaradt bennem, az az együtt töltött idő.
Együtt volt a család. A gyerekeim, az unokáim, Sofia. Jó volt megtapasztalni, hogy lehetünk egymás mellett úgy is, hogy közben nem akarjuk irányítani vagy megváltoztatni a másikat. Talán ez az egyik legfontosabb dolog, amit erről az útról hazahoztam: élni és élni hagyni.
Szardínia egy másik tükröt is tartott elém.
Sofia természetesen beszélt angolul, én pedig hiába tanultam és készültem, amikor meg kellett volna szólalnom, újra megéreztem azt a régi bizonytalanságot: mi van, ha nem találom a szavakat?
Bosszantott.
De éppen ezért lett fontos.
Mert hazahoztam magammal azt az elhatározást is, hogy tanulni szeretnék tovább. Nem azért, hogy hibátlanul beszéljek. Hanem azért, hogy legközelebb a kíváncsiságom legyen erősebb a félelmemnél.
Szardíniáról tehát nemcsak fényképeket hoztam.
Hazahoztam a tenger nyugalmát, a családi együttlétet, néhány felismerést önmagamról – és mindenekelőtt azt az érzést, hogy még mindig vannak előttem utak.
És amíg vannak utak, amelyekre kíváncsi vagyok, addig jó érzés elindulni.
A Művészetek Völgyébe úgy érkeztem, hogy azt hittem, nagyjából már tudom, mi érdekel, mit szeretek, és mi az, ami „nekem való”.
Aztán Kapolcs szépen összekuszálta ezt. 😄
Beültem irodalmi estekre és olyan előadásokra, amelyek mellett régebben talán elsétáltam volna. Ismeretlen udvarokba néztem be, új zenéket hallgattam, függőágyban ringatóztam, és hetvenegy évesen először hennát festettem a kezemre.
Apróságoknak tűnnek.
Nekem mégis arról szóltak, hogy nincs életkorhoz kötve a kíváncsiság.
Az egyik legszebb élményem egy koncerthez kapcsolódik. Több ezer ember állt körülöttem, és egyszer csak azt vettem észre, hogy nem érdekel, ki lát, hogyan mozdulok, mit gondolnak rólam. Nem figyeltem magamat kívülről.
Csak a zene volt.
És én benne.
Ritka szabadság ez. A hétköznapokban annyit mérlegelünk, alkalmazkodunk, kontrollálunk és figyelünk, hogy néha elfelejtjük, milyen egyszerűen csak átadni magunkat valaminek, ami örömet okoz.
Kapolcsról ezért nem egyetlen előadást vagy koncertet hoztam haza.
Hanem a felszabadultságot. A tudásvágyat. A kíváncsiság örömét. És annak felismerését, hogy bizonyos élményeknek nincs lejárati idejük.
Lehet, hogy valamit nem hagytunk ki.
Lehet, hogy egyszerűen most lettünk készen rá.
És én még nagyon sok mindenre szeretnék készen lenni. 🌿
