A közösség számomra nem projekt.
Nem feladat, nem szerep, nem elvárás.
Kapcsolódás.
Jelenlét.
Felelősség egymásért.
Hiszek abban, hogy a segítség nem mindig látványos,
és nem mindig mérhető.
De attól még valós, és formálja a világot.
A közösségi és önkéntes munkáim
nem különülnek el attól, ahogyan élek és dolgozom.
Ugyanannak a figyelemnek más-más megjelenései.
Az egyesületi tevékenység számomra
keretet ad annak, amit fontosnak tartok.
Gyerekekkel, családokkal,
nehezebb élethelyzetben lévő emberekkel dolgozunk,
hosszú távon, jelenléttel.
Nem gyors megoldásokat keresünk,
hanem lehetőséget arra,
hogy a változás saját tempóban történhessen meg.
A gyermekjóléti területen végzett munkám
a legérzékenyebb találkozások helye.
Itt különösen fontos,
hogy ne címkézzünk,
ne siettessünk,
ne egyszerűsítsünk túl.
A gyerekek és családjaik történetei
megtanítottak arra,
hogy a figyelem önmagában is beavatkozás.
Az önkéntesség nem külön tevékenység,
hanem hozzáállás.
Ott vagyok jelen,
ahol szükség van figyelemre,
támogatásra,
összefogásra.
Nem mindig látható módon,
nem mindig előre tervezhetően,
de következetesen.
Van egy tábor, ahol nemcsak a gyerekek nőnek évről évre, hanem velük együtt nő a közösség is.
A Nosztalgia táborba 7–15 éves gyerekek érkeznek, és vannak közöttük olyanok, akik már évek óta együtt táboroznak. A valamikori kicsikből nagyok lettek, a nagyok közül pedig néhányan 15–18 évesen már segítőként térnek vissza. Ismerik a játékokat, a szokásokat, a közös történeteket – és most már ők segítenek abban, hogy a kisebbek is megtalálják a helyüket.
Itt lehet valaki a Titkos Kert Őrzője, teljesíthet próbákat, tartozhat az Aranytoll Rendhez, indulhat expedícióra, kereshet elveszett birodalmat – és közben szinte észrevétlenül tanul együttműködni, felelősséget vállalni, segíteni és segítséget kérni.
A tábor egyik legszebb része számomra éppen ez: látni, ahogy a gyerekek belenőnek a közösségbe.
A kicsi először még a nagyobbat figyeli. Néhány év múlva már ő mutatja az utat valaki másnak. Aki valaha segítséget kapott, egyszer csak segítővé válik.
És mindehhez nem kellett felnőttek egész serege. Én voltam az egyetlen felnőtt közöttük – és működött. Mert a nagyobbak már tudtak vigyázni a kisebbekre, a kisebbek pedig tudták, hogy tartoznak valahová.
Talán számomra erről szól leginkább ez a tábor.
Nem egyszerűen arról, hogy néhány nyári napot együtt töltünk.
Hanem arról, hogy évről évre együtt növünk – és közben a gyerekekből lassan olyan fiatalok lesznek, akik már nemcsak helyet kérnek egy közösségben, hanem képesek megtartani is azt.
Miért fontos ez nekem?
Mert hiszem, hogy az egyéni sorsok sosem függetlenek egymástól.
A közösség nem elvesz az időből és az energiából –hanem értelmet ad neki. És mert a segítés számomra nem irányítás, hanem együtt maradás a nehézben.
családi minták és kapcsolatok kamaszoknak
Volt már olyan érzésed, hogy a családban mindenki beszél…
de téged senki nem ért igazán?
Ezen a félnapos programon játékos és gondolatébresztő gyakorlatokon keresztül megnézzük,
ki hol áll a családban, és hogyan találhatod meg a saját helyed.
______________________________________
📅 Időpont: 2026. április 9. (csütörtök)
📍 Helyszín:
Segítőház – közösségi tér és udvar
Katymár, Május 1. utca 16.
👥 Létszám: maximum 10–11 fő / csoport
______________________________________
🕘 9:00–13:00
13–16 évesek
🕑 14:00–18:00
16–20 évesek
______________________________________
💰 Részvételi díj: 7.000 Ft / fő
A programot vezeti:
Kinigopulos Márta
pszichológus
📞 Jelentkezés: Kinigopulos Márta FB messenger vagy kinigopulosmarta.com jelentkezési űrlapon
